Legát Tibor: A nürnbergi per

Amikor a „gonoszt” emlegetjük, a legkevésbé jutna eszünkbe a naivitásra, együgyűségre gondolni. A gonosz komplikált, agyafúrt, a rosszindulatnak oka van, és kiterjedése. Ami bizonyos esetekben nemhogy a naivitással, de a lelkiismerettel is összefüggésben áll, vagyis valamiféle pátoszt feltételez. Ám könnyen belátható, hogy abban a pillanatban, amikor az úgynevezett lelkiismereti kérdés tárgyiasul, a gonosz is megjelenik. A nürnbergi per attól volt egyedülálló, egyúttal kudarcos is, mert valódi cél a „gonosz leleplezése” lett volna, illetve a szembesítés, de a vádlottak túlnyomó többsége képtelen volt megérteni, hogy nem a győztes bosszújáról van szó, fel sem tudta fogni, hogy mi a rossz abban, hogy a kötelességét teljesítette, és valójában abból csinált volna lelkiismereti kérdést, ha ez elmarad. Nem arról van szó, hogy a vádlottak közt ne lettek volna cinikus, hétpróbás gazemberek, de többnyire nem voltak azok hétköznapi értelemben. A festménnyel arra szerettem volna felhívni a
figyelmet, hogy ugyan a nürnbergi perben az ipari méretű gyilkosságok, a tudatos pusztítás leleplezése az egész világnak megmutatta, hogy mire képes az ember, az igazi botrányt mégis legfőképp az okozta, hogy akiknek szembe kellett volna nézniük
ezzel, felelősséget kellett volna vállalniuk ezért, képtelenek voltak erre. A gonosz leleplezése nem sikerült, a hétköznap lelkiismereti „ügymenetek” továbbra is felülírják az emberséget.

Akril, vászon
30 x 40 cm