Legát Tibor: Motozás, A főnök félrenéz. Az emeleten svédasztal

akril, vászon

2024
30x40 cm

Szignózva balra lent

Ebben a festményben az a jó, hogy úgy néz ki, mintha egy egész társaság egyszerre lenne jelen, mégsem lehet biztosan megmondani, kik ezek valójában. Arcok, majdnem-arcok, egy teljesen üres fejforma, egy fekete maszk-szerű arc, háttérben lebegő vonalas figurák — mindenki ismerősnek tűnik, de senki sem áll össze rendes portrévá. Ettől az egész nem társasági jelenet lesz, hanem valami sokkal furcsább: mintha különböző személyiségek, hangulatok és szerepek tolonganának ugyanabban a térben.

A rikító sárga háttér nagyon sokat dob rajta. Nem hagyja leülni a képet, inkább folyamatos feszültségben tartja. Ehhez jönnek a savas zöldek, a tompa kékek, a vörös zakó, és ettől az egész egyszerre lesz gyermeki, ideges és nagyon eleven. A formák leegyszerűsítettek, de nem naivak: inkább úgy hatnak, mint gyorsan felismert emberi típusok, amiket valaki szándékosan nem engedett teljesen kulturált arccá kisimulni.

Külön jó a jobb oldali üres fejű alak. Az a fehér ovális ott nem hiány, hanem nagyon erős jelenlét: mintha a személyiség helyén csak státusz, ruha vagy szerep maradt volna. Mellette a bal oldali felemelt kéz szinte ugyanilyen erős gesztus, mintha egyszerre lenne integetés, tiltakozás vagy csak kétségbeesett jelentkezés arra, hogy valaki végre vegye észre. Ettől a kép nem statikus, hanem tele van hangtalan mozdulatokkal.

Az ilyen munka attól marad meg, hogy nem akar szépen viselkedni. Kicsit esetlen, kicsit harsány, kicsit pszichológiai káosz, de pont ettől él. Olyan, mint egy családi fotó, amit átfestett a tudatalatti: egyszerre vicces, nyugtalanító és meglepően pontos.