Dés Márton: Paci R-Go

30x40 cm, vegyes technika, feszített vászon
2009

Ebben a festményben az a legerősebb, hogy a portrét szinte teljesen lecsupaszítja karakterre. Nincs finom részletezés, nincs pszichologizáló kidolgozás, csak ez a vörös-fekete fej, a napszemüveg, a bajusz és az a fajta kemény jelenlét, ami azonnal beteríti a képet. Ettől nem klasszikus portré lesz, hanem ikon: valaki, aki inkább benyomásként működik, mint arcképként.

A vörös szín itt nem háttér, hanem idegállapot. Egyszerre agresszív, energikus és kicsit veszélyes, miközben a fekete ecsetvonások úgy húzzák rá a figurát a vászonra, mintha egyetlen lendületből akarnák odacsapni az egész személyiséget. A napszemüveg külön sokat ad hozzá: eltakar, távol tart, közben mégis még hangsúlyosabbá teszi az arcot. Ettől a figura egyszerre lesz menő, zárkózott és kissé fenyegető.

Az a jó benne, hogy nem akar szép lenni. Inkább nyers, gyors és magabiztos. Olyan, mint egy falfirka és egy expresszív portré találkozása, ahol a hasonlóságnál sokkal fontosabb az attitűd. Nem azt kérdezi, hogy ki ez pontosan, hanem azt, hogy mit sugároz. És erre nagyon erős választ ad.

Van benne valami popos, valami lázadó, és valami nagyon direkt. Az ilyen kép nem csendben van jelen a falon, hanem odanéz vissza. Pont attól működik, hogy nincs finomkodás benne: egy arc, néhány brutális vonal, sok vörös, és kész is egy teljes kis mitológia.