Dés Márton: Der Verlorene Schlüssel

30x40 cm, vegyes technika, feszített vászon
2017

Ebben a festményben az a legerősebb, hogy a figura egyszerre ül nagyon hétköznapi helyzetben, mégis teljesen színpadi jelenléte van. Mintha valaki csak egy asztal fölé hajolna, de a lila háttér, a széteső formák és a ruhán felvillanó narancs-sárga foltok miatt az egész rögtön átfordul valami sokkal zaklatottabb, belsőbb térbe. Nem egyszerű portré, hanem inkább egy emberi állapot festői sűrítménye.

A lila háttér nagyon sokat dolgozik. Nem csak körülveszi az alakot, hanem szinte rá is nyomul, ettől a figura nem nyugodtan ül a térben, hanem benne vibrál valamiben. A fehér-fekete fej és kéz emiatt még erősebben kijön, a ruha színes foltjai pedig majdnem külön életet élnek. Olyan, mintha a testre nem minta, hanem hangulat tört volna rá.

Jó benne, hogy a festés nem akar mindent egyenletesen kidolgozni. Vannak részek, ahol nagyon nyers, gyors, majdnem odavetett ecsetmozdulatok dolgoznak, és pont ettől marad eleven. Az asztal vagy tál körüli sötét tömeg, a jobb oldali furcsa jelek, a lebegő fehér formák mind azt az érzést adják, hogy itt a környezet nem háttér, hanem ugyanannak a lelki zajnak a része, mint maga a figura.

Attól működik igazán, hogy egyszerre tud súlyos és szabad lenni. Van benne valami magányos, valami fojtott, de közben a színek és a gesztusok nem engedik, hogy bezáruljon. Olyan kép, ami nem elmesél valamit, hanem belenyom egy hangulatba, és ott is tart egy ideig.