Négy fa

gouache, papír

hátoldalán szignózva

12x18 cm

Ebben a képben a háromosztatú szerkezet rögtön meghatározza, hogy merre fordul a tekintetünk. Mintha három egymás mellé tett panelen ugyanannak a tájnak vagy ugyanannak a formavilágnak más-más sűrűsége jelenne meg. A két szélső oldalon a fák törzse és lombtömege tisztábban olvasható, középen viszont minden sokkal telítettebb, sötétebb, majdnem összeolvadó.

A zöldek itt nem természetleíró színek, inkább belső fények. A feketébe hajló foltok között felvillanó sárgászöld részek miatt a lomb nem puha vagy idilli, hanem eleven és kissé nyugtalan. Ettől a kép egyszerre tájkép és absztrakt ritmusjáték: látni lehet benne fákat, de ugyanilyen erősen működik tiszta formaként is.

A középső panel különösen jó, mert ott a legsűrűbb a kép szövete. Mintha a két szélső fa között nem levegő lenne, hanem egy sötét, lüktető közeg. Ez szépen ellenpontozza a két oldalsó törzset, amelyek valamivel világosabban, egyszerűbben állnak. Így a kompozíció nem szimmetrikus, inkább feszült egyensúlyban van.

Van benne valami nagyon csendes, mégsem nyugodt. Olyan, mint amikor egy fasort nem nappali látványként, hanem emlékezetből vagy félhomályból idéz fel valaki. A kép ereje pont ebből jön: nem részletez, hanem tömbökben és fényfoltokban gondolkodik, és ettől a fák majdnem emberi jelenlétté válnak.