Pisák Krisztina: Rebecca - két női portré

gouache, papír, triptichon

hátoldalán szignózva

11,5x18 cm

Ez a kép olyan, mintha három kis emlékkamrára lenne szétszedve. A sötét, barnás-fekete táblákon ovális, fénylő keretekben jelennek meg a figurák, mintha régi portrék, medálok vagy belső látomások lennének. Balra egy fehér felsős nőalak sejlik fel, középen egy lehajtott fejű, befelé forduló figura ül vagy hajol, jobbra pedig már szinte csak egy töredékes, zöldes-sötét jelenlét marad. A három rész együtt nem történetet mond el, inkább egy személy körüli emlékezés szétszórt darabjait rendezi egymás mellé.

A középső mező a legerősebb, részben azért, mert ott jelenik meg a név: Rebecca. Ettől a kép rögtön személyesebb lesz. Már nem általános nőalakokat látunk, hanem valakit, aki köré ez az egész sötét, visszahívott világ szerveződik. A név kézzel felírva, egyszerűen, majdnem bizonytalanul van jelen, ami még intimebbé teszi az egészet. Nem címkéz, inkább felidéz.

Szépen működnek ezek a világos ovális peremek is a sötét mezőkben. Olyanok, mint régi fényképek kifényesedő szélei, vagy mint amikor egy arc csak részben marad meg a memóriában. Ettől a figurák nem teljes embereknek hatnak, hanem nyomoknak. A bal oldali alak még valamennyire testként olvasható, a középső már sokkal inkább hangulat, a jobb oldali pedig majdnem eltűnés. Ez a fokozatos oldódás ad a képnek különös szomorúságot.

Az egész festmény nagyon zárt, nagyon sötét, mégsem nehézkes. Inkább olyan, mint egy kis privát gyász- vagy emlékezetmunka, ahol a fontos dolgok nem nagy gesztusokkal, hanem halk ismétléssel és töredezett felbukkanással maradnak életben. Rebecca itt nem portréként jelenik meg, hanem mint valaki, aki több különböző fényfoltban, többféle közelségben őrződött meg.