Dés Márton: Péntek Piac

30x40 cm, vegyes technika, feszített vászon
2010

Ebben a munkában az a legjobb, hogy szinte semmi nincs rajta, mégis azonnal elkezd történetet gyártani a néző fejében. A nagy, majdnem üres fehér felület közepén ez a három apró, képregényszerű jelenet úgy hat, mintha valami félálomból megmaradt mesetöredék lenne: egy szekér, egy csacsi és egy ember, aztán hirtelen egy krokodilszerű lény. Semmi nincs kimagyarázva, és pont ettől lesz izgalmas.

Nagyon jól működik a méretarány is. A kis rajzok elvesznek a nagy fehér mezőben, ettől az egész kap valami különös csendet és távolságot. Nem harsány narratíva, inkább olyan, mintha valaki három gyors emlékképet feljegyzett volna, aztán köréjük hagyta a hallgatást. A zöld sáv mindhárom képen szépen összefogja őket, mintha ugyanabban a világban lennének, még ha a logikájuk már teljesen szét is csúszott.

Van benne valami nagyon száraz humor. A figurák és az állatok gyermeki egyszerűséggel vannak odatéve, de a három jelenet egymásutánja mégsem naiv, inkább furcsán baljósan abszurd. Olyan, mintha egy régi falusi képeskönyv találkozna valami álomnaplóval. Ettől a munka nem a rajzi virtuozitásával hat, hanem a ritmusával és azzal, hogy mennyire pontosan adagolja a zavart.

Attól marad meg, hogy nagyon kevés eszközzel csinál nagyon saját világot. Kicsit vicces, kicsit üres, kicsit nyugtalanító — és pont ettől jó.