Pisák Krisztina: Kilencedik fejezet

gouache, papír

hátoldalán szignózva

12,5x7,5 cm

Ebben a festményben az a legerősebb, hogy a jelenet szinte el van temetve a sötétségben, és pont ettől válik ennyire hangsúlyossá a középre helyezett kis belső kép. A hatalmas fekete mező közepén ott áll a nőalak és előtte a kislány, mintha egy emlékkép, egy oltárkép vagy egy belső látomás lenne bekeretezve egy még nagyobb csönddel. Nem egyszerűen kompozíciós trükk ez, hanem a kép fő állítása: a legfontosabb dolog itt kicsi, sérülékeny és körül van véve valami nehéz, sötét térrel.

A középső jelenet emiatt nagyon meghitt, de nem idilli. A fekete ruhás nőalak szinte őrzőként áll a gyerek mögött vagy fölött, a kis rózsaszín ruha pedig az egyetlen puhább, gyengédebb színfolt ebben a komor rendszerben. Ettől a kettősből nemcsak családi kapcsolat lesz, hanem valami szertartásos viszony is: védelem, felügyelet, közelség és egy kis távolság egyszerre.

Szép, hogy a belső háttér is fás, boltíves, majdnem kápolnaszerű. Mintha a nő és a gyerek nem egyszerűen egy erdőben vagy folyosón állnának, hanem valami átjáróban. Ez nagyon jól illik ahhoz, hogy az egész kép emlékszerűen működik. Nem azt nézzük, mi történt pontosan, hanem azt, hogyan maradt meg valaki fejében.

A fekete külső mező különösen erős döntés. Elvehetne a képből, de itt inkább koncentrál. Olyan, mintha a festő mindent lehalkított volna a periférián, hogy ez a kis anya–gyerek vagy nő–gyerek viszony még élesebben, még fájóbban maradjon bent a közepén. Ettől a munka egyszerre lesz intim és monumentális.