Legát Tibor: Kristálykoponya

Akril, vászon
20 x 25 cmv

Ebben a képben az a legjobb, hogy az elmúlás motívumát nem komoran, hanem furcsán csillogó, szinte ünnepi módon hozza be. A koponyaszerű fej ott lebeg a szemcsés, szórt háttér előtt, de a glitteres arany és kék felületek miatt nem pusztán baljós lesz, hanem valami egészen ambivalens: egyszerre gyerekesen látványos, giccsesen szép és enyhén nyugtalanító. Pont ettől működik.

Nagyon jó benne ez az ellentét a motívum és az anyag között. A koponya önmagában a mulandóság egyik legegyértelműbb jele, itt viszont mintha csillámporba lenne mártva, ami rögtön kifordítja a megszokott olvasatot. Nem hagyja, hogy tisztán sötét legyen. Inkább azt sugallja, hogy még a legkomorabb jel is átcsúszhat valami vásári, dekoratív, már-már nevetséges fénybe. Ettől a kép nem horror, hanem valami sokkal furcsább és érdekesebb.

A szemek különösen erősek: az a két világos, üres folt nagyon egyszerű, mégis azonnal odaszögezi a nézőt. A kék váll- vagy köpenyszerű tömeg szépen ellenpontozza a fej aranyos csillogását, így a figura nem csak lebegő jel marad, hanem tényleg jelenléte lesz. Olyan, mintha egy túlvilági bohóc, egy ünnepi csontváz és egy gyermeki rémkép találkozna ugyanabban az alakban.

Az ilyen munka attól marad meg, hogy nem akarja eldönteni, komolyan kell-e venni vagy sem. Kicsit vicces, kicsit kellemetlen, kicsit szép, kicsit taszító. És pont ez a bizonytalanság ad neki erőt.