Marko RODICS: Egypengő Szemű Kádár 3/1, IMM 1982

Ebben a munkában a tekintet helyére szó szerint pénz kerül, és ettől az egész portré egyetlen pillanat alatt teljesen más nyelven kezd beszélni. A két egypengős érme nem egyszerűen eltakarja a szemet, hanem át is értelmezi: mintha a nézés helyén most már érték, árfolyam, csere és elszámolás lenne. Ettől a hivatalos fekete-fehér arc hirtelen nem személynek, hanem valami történelmi gazdasági mechanizmusnak tűnik, amely már nem lát, csak mér és beáraz.

Nagyon jó, hogy ezek az érmék ennyire kicsik és ennyire konkrétak. Nem valami általános aranypénz-romantika ül a szemek helyén, hanem egy nagyon pontos, magyar tárgyi utalás. Ettől a gesztus nem elvont, hanem kellemetlenül közeli. A pénz itt nem gazdagságot jelent, hanem valami sokkal szárazabbat: elszegényedett értékrendet, pénzben mérhető tekintélyt, meg azt a furcsa történelmi állapotot, amikor az emberi arc helyére lassan a pénzügyi logika csúszik be.

A nyers fakeret és a téglafal megint sokat ad az egészhez. Olyan, mintha egy házilag összeszerelt emlékművet látnánk, ahol a nagy történelmi portrét végül aprópénzzel szerelik újra. Ettől a munka nem harsányan politikai, inkább hidegen ironikus. Nem kell hozzá semmilyen nagy gesztus: két érme pont oda, ahol a tekintetnek kellene lennie, és már kész is a teljes zavar.

Az ilyen darab attól marad meg, hogy nagyon egyszerű, mégis brutálisan pontos. Elsőre majdnem vicces, aztán egyre inkább úgy hat, mint egy sűrített mondat arról, hogyan néz a hatalom, ha már mindent pénzben lát — vagy arról, hogyan marad meg egy korszak a szem helyén, két kopott érmében.