Marko RODICS: Kádár Könyv Lámpa 3/1, IMM 1984

Ebben a munkában a portré már nem egyszerűen el van takarva vagy át van írva, hanem rá van szerelve egy tárgy. A könyvborító fekete-fehér arca fölé odacsavarozott égőfoglalat és villanykörte úgy ül rá a képre, mintha a fej helyén most valami barkácsolt gondolatgép működne. Ettől az egész egyszerre lesz nevetségesen praktikus és elég nyugtalanító: nem ember néz vissza, hanem egy félkész szerkezet.

A villanykörte különösen jó választás, mert túl egyértelmű ahhoz, hogy ártatlan maradjon. Rögtön hozza magával az ötlet, a megvilágosodás, a felismerés képzetét, de itt pont nem felszabadító fényként jelenik meg, hanem inkább valami ráerőltetett, kívülről felszerelt és kissé bumfordi pótlékként. Mintha a gondolkodás helyét most egy készre gyártott jel venné át. Nem az ész világít, hanem a dekoráció az ész helyén.

Nagyon sokat ad hozzá az is, hogy az egész ennyire tárgyszerű marad. Durva fa, fekete foglalat, üvegbura, könyvborító, téglafal. Semmi nincs finomkodva, és pont ezért működik. Olyan, mintha egy emlékművet valaki hirtelen használati tárggyá alakított volna, vagy mintha a történelem arcából egy olcsó fali lámpa próbálna lenni. Ettől a gesztus egyszerre komikus és hideg.

Jó benne, hogy nem magyaráz túl semmit. Csak odatesz egy villanykörtét az arc közepére, és ettől hirtelen az egész portré elkezd másról beszélni: mesterséges megvilágításról, ráépített jelentésről, készen kapott eszmékről, meg arról, milyen könnyen lehet egy tekintet helyére technikát szerelni. Kicsit barkács, kicsit szatíra, kicsit emlékezetpolitikai ready-made — és pont ettől ül ennyire jól.