Marko RODICS: Kádár Nyugatnémet Képeslappal 3/1, IMM 1984

Ebben a munkában a legszebb csavar az, hogy a portré helyére nem valami durva tiltás vagy direkt jelkép kerül, hanem egy teljesen ártatlan turista-képeslap. A színes, napfényes berlini látképek úgy ülnek rá a fekete-fehér történelmi arcra, mintha a vágyott Nyugat, az utazás, a kirakatvilág és a politikai fantázia egyszerre takarná el a valódi tekintetet. Ettől a gesztus nem hangos, inkább hidegen ironikus: a történelem arca mögé egyszer csak becsúszik egy másik világ képeslapméretű ígérete.

A kontraszt különösen jól működik. A nyers fakeret, a téglafal és a könyvborító komolysága mellett a képeslap szinte túl élénk, túl rendezett, túl turista-barát. Pont ettől lesz gyanús. Nem egyszerűen díszít, hanem elfed, idealizál, helyettesít. Mintha azt mondaná, hogy bizonyos korszakok nemcsak saját nyelvükkel dolgoztak, hanem azzal is, hogyan néztek kifelé, mire vágytak, mit mutattak maguk helyett.

Van benne valami nagyon pontos a „háttérrel” szó körül is. A könyvcím komoly történelmi hátteret ígér, erre a háttér szó szerint egy képeslap lesz: városképek, nevezetességek, tiszta ég, rendes perspektíva. Ettől az egész munka egyszerre szól emlékezetről, takarásról és arról, milyen könnyen lesz a politika mellé kirakva valami fogyasztható látványvilág. Nem nagy gesztus, mégis nagyon messzire visz.

Az ilyen darab attól marad meg, hogy elsőre majdnem könnyednek tűnik. Aztán lassan kiderül, hogy ez a kis berlini lap nemcsak eltakar valamit, hanem át is hangolja az egész portrét. Olyan, mintha a történelem arcára valaki rátenné a kirakatot — és ettől hirtelen minden sokkal beszédesebb lenne.