Marko RODICS: Kisdobos Nyakkendő Szemű Kádár 3/1, IMM 1984

Ebben a munkában a beavatkozás már nem eltakarja a tekintetet, hanem szó szerint kivezeti belőle valamit. A portré szeméből lelógó élénk kék kendő úgy hat, mintha a nézés helyén most valami egyenruha-emlék, fegyelmezett közösségi szerep vagy gyerekkorba csomagolt ideológia folyna kifelé. Ettől a fekete-fehér, hivatalos arc hirtelen nem portré többé, hanem valami furcsa, szivárgó történelmi szerkezet.

Nagyon erős, hogy a tárgy ennyire egyszerű és ennyire teátrális egyszerre. A nyers fakeret, a téglafal és a könyvborító komoly, majdnem archivális hangulatot tartanak, ehhez képest a kék kendő szinte túl sok: puha, hosszú, látványos, már-már groteszk. Nem lehet nem észrevenni, és pont ez benne a jó. Nem finoman kommentál, hanem egyetlen gesztussal megmutatja, hogy bizonyos korszakok nemcsak ránk néztek, hanem belénk is öltöztették magukat.

A kendő anyagszerűsége külön sokat ad hozzá. Nem jelkép marad, hanem valódi textil, valódi súly, valódi lelógás. Ettől az egész nem elvont politikai ötlet, hanem majdnem testi tapasztalat lesz: mintha a múlt nem a fejben, hanem a ruházaton, a kellékeken, a rituális tárgyakon keresztül maradna velünk. A tekintet helyén itt nem szem van, hanem viselet.

Az ilyen munka attól működik ennyire jól, hogy egyszerre száraz és látványos. Elsőre abszurd, másodszorra már elég kellemetlen, harmadszorra pedig nagyon pontos. Olyan, mintha egy egész nevelési rendszer, lojalitásnyelv és uniformizált gyerekkor lenne kihúzva két apró lyukon keresztül a történelem arcából.