Marko RODICS: Mágnes Szemű Kádár 1/1, IMM 1987

Ebben a munkában az a legkeményebb, hogy a tekintet helyére valami teljesen hétköznapi, ipari és hideg tárgy kerül: két piros mágnes. Ettől a portré egyetlen pillanat alatt elveszíti az emberi nézést, és valami sokkal merevebb, gépiesebb jelenlét lesz belőle. Nem szemek néznek vissza, hanem két kis tapadófelület, mintha a hatalom arca már nem látna, csak rögzítene, vonzana, odafogna.

A piros téglalapok különösen jól működnek ezen a szigorú fekete-fehér arcon. A beavatkozás brutálisan egyszerű, és pont ettől ennyire pontos. Nincs benne semmi díszes vagy játékos, csak ez a két kemény, kopott felület a legérzékenyebb helyen. Olyan, mintha a portré nem személy lenne többé, hanem felület, amire valamit oda lehet csatolni. Ettől a gesztus egyszerre szól a tekintet kiiktatásáról és arról is, hogy egy történelmi arc hogyan válik tárggyá.

Nagyon jó, hogy a mágnesek nem újak vagy csillogók, hanem kicsit ütöttek-kopottak. Van bennük valami műhelyszagú, barkácsolt nyersesség, ami szépen ellenpontozza a hivatalos portré komolyságát. A durva fakeret, a fekete-fehér könyvborító és ez a két vörös blokk együtt olyan, mintha emlékmű és szerelési útmutató csúszott volna egymásra. Ettől a munka nem plakátosan politikai, inkább szárazan pontos.

Az ilyen tárgy attól marad meg, hogy szinte semmit nem csinál, mégis mindent eltol. Két mágnes a szem helyén, és hirtelen az egész arc másról kezd beszélni: vonzásról, rögzítésről, kiüresedett tekintetről, meg arról, milyen könnyen lesz egy emberből történelmi kellék. Csendes darab, de elég kellemetlenül hat ahhoz, hogy ne lehessen csak úgy továbblépni mellette.