Analóg Angelika: Növény tanulmány

olaj, szén, 640 gsm 100% pamut papíron

Ez a munka olyan, mintha a növénytan egyszer csak feladta volna a rendszerezést, és átengedte volna a terepet a lendületnek. A narancsos, okkeres, lazán felhordott foltok egyszerre idéznek fel leveleket, lángnyelveket, szirmokat és valami őszi, szeles burjánzást. Nem pontos botanikai leírást kapni, hanem növényi energiát: a forma itt nem rögzül, hanem keletkezik, szétesik, újra összeáll.

A legerősebb benne az, ahogy a különböző rajzi és festői regiszterek egymásra csúsznak. A puha, poros, szinte pasztellszerű narancsmezők mögött és fölött ott futnak a sötétebb, határozottabb kontúrok, amelyek időnként ágszerű vázat, időnként ideges kalligráfiát adnak az egésznek. Ez a kettősség nagyon jól működik: a színfoltok szabadok és lélegzők, a fekete vonalak viszont megtartják, megfeszítik, irányt adnak nekik. Olyan, mint amikor valaki egyszerre akar festeni és rajzolni, aztán ahelyett, hogy választana, inkább hagyja, hogy a kettő összevitatkozza a képet.

A fehér háttérnek különösen nagy szerepe van. Nem passzív üresség, hanem aktív levegő a formák körül. Ettől a kompozíció nem fullad be a saját meleg tónusaiba, hanem megmarad nyitottnak, könnyűnek, mozgásban lévőnek. Az egészben van valami kifejezetten színpadszerű is: mintha ezek a narancs növényi alakzatok épp belibbennek a térbe, előadnak valami rövid, temperamentumos jelenetet, majd ugyanolyan gyorsan el is tűnnek. Nem csendélet ez, hanem inkább temperamentumtanulmány.

Szakmailag az a legizgalmasabb, hogy az alkotás nem akarja túlkidolgozni magát. Bölcsen megáll ott, ahol a frissesség még erősebb, mint a kidolgozottság kényszere. Ettől marad benne elevenség. Sok hasonló gesztusfestő növényi kompozíció ott fárad el, hogy mindent véglegesíteni akar; itt szerencsére több bizalom van a félmondatokban, a nyitva hagyott formákban, a sejtetésben. És ez kifejezetten jót tesz neki.

Hangulatában valahol az ősz, a virágzás és egy enyhe stúdióőrület között lebeg. Van benne valami nagyon örömteli, de nem cukros; valami dekoratív, de nem pusztán dekoráció; és valami vad, ami megakadályozza, hogy csak „szép növényes kép” maradjon. Inkább úgy hat, mint egy gyors, szenvedélyes jegyzet arról, hogy a természet néha nem finom és harmonikus, hanem lobbanékony, kusza és meglepően jó rajzkészséggel rendelkezik.