Anyádrajzol: Nem vesz el

2011, pincérblokk, golyóstoll, cc 5x15 cm

Ez a rajz a romantikus pánik egyik legtisztább vizuális dokumentuma. Néhány vékony vonal, két figura, egy vízszintes választóvonal és egy kézzel odavetett mondat — és máris ott áll előttünk egy teljes párkapcsolati tragikomédia. A szöveg zseniális a maga teljes aránytévesztésében: „PISTI a pasim szeretjük egymást 3,5 hónapja de mégsem vesz el feleségül”. Itt már a mondat ritmusa is vicc. Olyan szépen sűríti magába a túl korai elvárást, a melodrámát és a hétköznapi kétségbeesést, hogy szinte hallani, ahogy valaki ezt halálosan komolyan mondja egy kávé mellett.
A figurák egyszerűsége különösen jót tesz neki. A bal oldali alak — feltehetően Pisti — nyugodtan, majdnem üres arccal áll, mint aki vagy semmit nem ért az egészből, vagy pontosan érti, csak menekülne. A jobb oldali nőalak kisebb, szúrósabb, a hajformája pedig olyan, mintha már önmagában is ideges energiát termelne. Ettől a két figura nem kidolgozott karakter, hanem társadalmi szerep: a békésen sodródó pasi és a villámgyorsan jövőt tervező másik fél. Kegyetlen leegyszerűsítés, de éppen ettől működik.
A rajz kompozíciója meglepően okos. A két alak távol van egymástól, közöttük szinte lebeg a szöveg, mint valami kapcsolatromboló felhő vagy hivatalos panaszbeadvány. A vízszintes vonal lent olyan, mint egy pult, színpadperem vagy lelki választóvonal: mindkét figura ugyanabban a jelenetben van, mégis teljesen más világban létezik. Ebből a minimális térszervezésből nagyon sok humor jön. Nincs szükség háttérre, díszletre, semmi fölöslegesre — a helyzet így is tökéletesen átjön.

Szakmailag az a legjobb benne, hogy a naiv rajznyelv itt nem ügyetlenség, hanem fegyver. Ha ez szépen, elegánsan, kifinomultan lenne megrajzolva, elveszne belőle a közvetlenség. Így viszont olyan, mint egy azonnal rögzített emberi rövidzárlat. A kézírás, a pontszerű szemek, a testek merevsége mind azt az érzést erősítik, hogy ez nem illusztráció akar lenni, hanem villámgyors érzelmi helyszínelés. És ebben nagyon pontos.

A humora száraz, kissé rosszindulatú, de szerethető. Nem a szerelemről beszél emelkedetten, hanem arról a nagyon ismerős jelenségről, amikor valaki három és fél hónap után már a sors ellen nyújtana be panaszt. Ettől a munka nemcsak vicces, hanem szociológiailag is gyanúsan pontos. Kicsi rajz, nagy türelmetlenség. És az egészben az a legszebb, hogy Pisti láthatóan már most is úgy néz ki, mint aki tudja: ebből még baj lesz.