Anyádrajzol: Tinder fiúk

2019, cc 14x11 cm, akvarell papír, tinta

Ez a lap úgy működik, mintha egy naplóbejegyzés, egy gyors akvarellvázlat és egy kocsmai bölcsesség véletlenül ugyanarra a papírra költözött volna, és meglepően jól érzik magukat együtt. A kézzel írt mondat viszi a prímet: „Az a baj a magyar Tinderrel, hogy minden fiú úgy néz ki, mint egy vakbélgyulladás.” Ez önmagában is erős, mert egyszerre sértés, társadalmi látlelet és költői túlzás, ráadásul olyan hasonlattal dolgozik, amit nem lehet elfelejteni. Nem szép, nem elegáns, viszont tökéletesen pontos abban a saját, kíméletlenül magyar módján.

A vizuális világ ehhez képest szinte kedvesen ártatlan, és pont ettől lesz még jobb az egész. A rózsaszín felsőben ülő, egyszerű vonalakkal felrakott figura, a sárgás hajgomolyag, a mellette álló pohár és a meleg, elfolyó akvarellfoltok mind azt sugallják, hogy itt valaki nem plakátot gyárt, hanem villámgyorsan lecsap egy hangulatra. Olyan, mint egy vizuális sóhaj: egy ital mellett kimondott mondat, amit azért ír le az ember, mert túl jó ahhoz, hogy csak elhangozzon és eltűnjön.

Szakmailag az a legérdekesebb benne, hogy a naiv, szinte slampos könnyedség valójában nagyon jól van belőve. A kompozíció laza, de nem esik szét. A kézírás erős ritmust ad, a figurális rész nem akar túllihegett illusztráció lenni, inkább hangulati ellenpont. A szöveg és a rajz nem ugyanazt mondja, hanem egymást hangolja. A mondat maró, a rajz puha; a humor kegyetlen, a színvilág barátságos. Ettől az egésznek van egy kifejezetten rafinált belső egyensúlya.

A legjobb benne, hogy úgy hozza a kortárs, interneten edzett öniróniát, hogy közben teljesen személyes marad. Nem mém akar lenni, pedig simán lehetne belőle mém. Inkább olyan, mint egy egyedi, kézzel gyártott keserű poén, amelyben benne van a randikultúra fáradtsága, a túl sok profilkép traumája, meg az a fajta mondatalkotói szabadság, amikor valaki már nem finomkodik, hanem odateszi: tessék, ezt érzem, és sajnos tökéletesen így érzem.

Van benne valami nagyon szerethetően irodalmatlan is. Nem akar nagy művészeti állítást csinálni, mégis megcsinálja. Mert a jó munkák néha pont így működnek: mintha csak fél kézzel odalennének dobva, közben pedig hajszálpontosan eltalálják a korszak idegét. Ez a lap tudja, hogy a romantikus piacgazdaságban néha már csak a humor marad, és abból sem a finom fajta, hanem az, ami egyetlen mondattal kiviszi a belet. Pont, mint egy vakbélgyulladás.