Anyádrajzol: Van wifi a hajón
2022, cc 14x11 cm, 100% pamut, savmentes akvarell papír, akvarell, akril
Ez a munka úgy viselkedik, mint egy nyári emlék, amelyik nem akar teljes történetté összeállni, és pont ettől marad érdekes. Egy ülő nőalak rajzolódik ki néhány vékony, szinte tétova fekete vonalból, mögötte tenger, fölötte világos ég, körülötte pedig annyi levegő, hogy az egész lap fellélegzik. Nincs túlrészletezve semmi, nincs bravúros anatómiai mutatvány, nincs fölösleges bizonyítási kényszer — helyette van egy nagyon finom, könnyű jelenlét. Az alkotás nem azt mondja, hogy „nézd, milyen sokat tudok”, hanem azt, hogy „nézd, milyen kevésből is lehet hangulatot csinálni”.
A legerősebb benne a visszafogottság. A vízfestékszerű, áttetsző felületek puhán terítik be a hátteret, a haj sárgás foltja pedig szinte az egyetlen igazán meleg, eleven hangsúly a kompozícióban. Ettől a figura egyszerre lesz törékeny és világító. A kék horizontsáv nagyon egyszerű megoldás, mégis tökéletesen elég ahhoz, hogy az egész jelenet kapjon egy mediterrán, nyaralás utáni, kicsit melankolikus atmoszférát. Olyan, mint amikor valaki már nem a strandolást festi meg, hanem azt a csendes félórát, amikor a nap még süt, de az ember már valahol máshol jár fejben.
Rajzilag kifejezetten izgalmas, ahogy a test szinte divatrajzszerű eleganciával van leegyszerűsítve. A hosszú vonalak, a lazán billenő váll, a kissé befelé forduló tartás mind azt a benyomást keltik, hogy itt nem realista figuraábrázolás a cél, hanem karakter és hangulat. Van benne valami Cocteau-féle könnyedség, valami noteszlapra mentett riviéra-érzés, de közben nem modoros. Inkább olyan, mintha valaki egyetlen gyors gesztussal megpróbálta volna elkapni a nyár és a magány közös sziluettjét, mielőtt az eltűnik.
A legjobb az egészben, hogy nem akar nagy drámát csinálni a csendből. Pedig könnyen belecsúszhatna a „szomorkás nő a parton” típusú esztétikai közhelybe, de szerencsére megússza. Túl könnyű hozzá, túl okosan laza. Inkább azt az állapotot tudja, amikor az ember látszólag csak üldögél, közben pedig a teljes belső világa nyaral vagy omlik össze — ezt mindenki döntse el magának. Galériatérben az ilyen lapok azért tudnak meglepően sokáig működni, mert elsőre szerénynek látszanak, aztán kiderül, hogy nagyon is tudják, hogyan kell finoman ott maradni a néző fejében.
