Legát Tibor: Csárdás macabre

Amikor ezt a képet festettem, Liszt művére gondoltam. Amikor ezt a képet nézed, hallgasd a Csárdást Macabre-t.
Karibi hangszerelésben.

Akril, vászon
30 x 20 cm

Ebben a képben az a legjobb, hogy úgy működik, mint egy szétesett portré és egy furcsa oltár egyszerre. Elsőre csak színek, foltok, lebegő formák és néhány majdnem-arc látszik, aztán szépen lassan elkezdenek összeállni a szereplők: fent egy elmosódó, szellemszerű fej, lent egy sárga, háromszögű arc varrott szájjal, körülöttük piros jelek, apró tárgyszerű részletek, tollszerű vagy szőrös betétek. Ettől az egész nem képként viselkedik, hanem eseményként.

Nagyon jó, hogy a festett és a rárakott elemek nem simulnak össze udvariasan. A szőrös, puha anyagdarabok, a kis plasztikus részletek és a gyors, kapart ecsetnyomok miatt a kép nem csak nézhető, hanem majdnem tapintható is. Mintha valaki nem bírta volna eldönteni, hogy festményt csinál, kollázst vagy valami kis házi rituális tárgyat, és szerencsére egyik lehetőségről sem mondott le. Ettől lesz benne valami nagyon eleven, kicsit barkácsolt, kicsit megszállott energia.

A sárga háromszögfej különösen erős. Olyan, mintha egyszerre lenne maszk, közlekedési tábla, szorongó bohóc és egy rosszul összefércelt identitás. A piros, varrásszerű száj és a kis, furcsán lebegő szemek miatt van benne valami viccesen nyomorult, amitől rögtön szerethetőbb is lesz. Mellette a kék háttérben lebegő világos arc inkább emléknek vagy kísértetnek tűnik, így a képben szépen egymás mellé kerül a nagyon testi és a nagyon szellemszerű.