Altnőder Emese 05 fotó - méret: 40X30

Ebben a jelenetben az a legjobb, hogy első pillantásra teljesen ipari és esetleges, aztán pár másodperc múlva hirtelen nagyon érzéki lesz. A feszülő, áttetsző fólia egyszerre takar és kiemel, a vörös forma mögötte pedig úgy pulzál át rajta, mintha valami még épp alakulna, vagy épp megpróbálna kiszabadulni.

Közben ott lóg alul az a fehér fej, ami az egész kompozíciót finoman eltolja a sima műtermi dokumentációból valami furcsább, szimbolikusabb térbe. Nem lehet eldönteni, hogy egy kész művet látunk, egy preparált maradványt vagy egy véletlenül tökéletesen összeállt pillanatot — és pont ettől működik.

Van benne valami gyönyörűen nyomasztó. A fólia redői szinte textilként viselkednek, a középen összefogott rész majdnem virágszirom-szerű, miközben az egész jelenet mégis hideg, műhelyszagú és kicsit klinikai. Ez a kettősség ad neki igazán jó ízt: egyszerre durva és finom, egyszerre szoborszerű és testies. Olyan, mintha a rendetlenség, az anyagkísérlet és a vágyatlan szépség hirtelen szövetséget kötött volna egymással.

Nem dekoratív akar lenni a klasszikus értelemben, hanem zavarba hozóan erős. Aki ránéz, annak nem egy kész válasz jut eszébe, hanem egy csomó kérdés, és ettől sokáig ott marad a fejben. Inkább hangulatot foglal el a térben, mint falat. Kicsit olyan, mint egy titokban lefotózott installáció, amiben benne maradt az egész műterem idegrendszere.

Van benne valami nagyon mai is: az a fajta szépség, ami nem csinos akar lenni, hanem pontos. Anyag, feszülés, rejtés, súly, sérülékenység — minden benne van, de semmi nincs túlmagyarázva. Ettől lesz különösen jó darab: nem hízeleg, hanem jelen van. Mint egy lomtalanításnál: fogva van.