Altnőder Emese 09 fotó - méret: 20X20

Itt a személyiség szinte teljesen eltűnik, és pont ettől kezd el működni a fotó. Az oldalra forduló fej, a vöröses haj, a redőnyök szabályos háttere és az arc helyén megjelenő fényes elkenődés együtt olyan hatást keltenek, mintha valaki egyszerre lenne jelen és elérhetetlen. Nem portré a klasszikus értelemben, inkább egy nagyon pontos kép arról, milyen, amikor valaki már majdnem emlékké válik.

A legjobb benne az, hogy a technikai hiba itt nem hiba, hanem karakter. Az arc kitörlése nem elvesz a képből, hanem megemeli: a hétköznapi enteriőrből hirtelen valami idegesebb, elegánsabb, kicsit futurisztikusabb jelenet lesz. A haj meleg tónusai különösen jól feszülnek neki a hideg, szigorú háttérnek, ettől a fotó egyszerre lesz intim és távolságtartó.

Van benne valami nagyon mai is: identitás, önkép, eltűnés, maszkoltság — mindez úgy, hogy közben nem válik elméletivé. Inkább csak ott vibrál benne az érzés, hogy az ember néha látszik, néha nem, néha meg csak a nyoma marad a fényben. Ettől a kép nem egyszerűen szép vagy furcsa, hanem zavarba ejtően elegáns. Olyan darab, ami nem kiabál, mégis sokáig ott marad a fejben.

Közben a kompozícióban van valami meglepően feszes nyugalom is. A vízszintes redőnycsíkok szinte keretként tartják meg ezt a széteső arcot és lebegő profilt, mintha a rend és a feloldódás egyszerre lenne jelen ugyanabban a pillanatban. Ettől a kép nemcsak egy különös portré, hanem egy finom ütközés a kontroll és az eltűnés között. Nem akar mindent megmutatni, és pont ezért sokkal érzékibb, titokzatosabb és emlékezetesebb.