hunkiidorii: Napraforgó 3

Vegyes technika
26 x 20 cm

Ebben a munkában az a szép, hogy alig akar valamit megmutatni, mégis rögtön tájérzetet kelt. A sárga, kék, szürkés és barnás foltok úgy találkoznak egymással, mintha hegyoldalak, vízfelületek, kövek és fények emlékei csúsztak volna egymásra. Nem konkrét tájkép, inkább annak a pillanatnak a lenyomata, amikor a látvány még nem állt össze teljesen, csak már elkezdett megérkezni.

A finom ceruzavonalak különösen jók benne. Nem uralják a képet, inkább csak sejtetik a szerkezetet, mintha valaki óvatosan körbejárná a formákat, de nem akarná végleg bezárni őket. Ettől az akvarellfoltok megőrzik a szabadságukat. A kék rész fent jobbra például egyszerre lehet ég, árnyék vagy víz, a sárga tömbök pedig egyszerre föld, fal vagy fényfolt. Pont ettől marad élő a kép.

Van benne valami nagyon tiszta csend. Nem drámai, nem harsány, inkább figyelmes. Olyan, mint egy vizuális jegyzet egy helyről, amit nem pontosan felidézni akar valaki, hanem csak megtartani magának érzésként. A fehér felületek is sokat számítanak: nem üresen hagyott részek, hanem levegő a foltok között.

Az ilyen munka attól marad meg, hogy nem magyaráz túl semmit. Meghagyja a bizonytalanságot, és ettől lesz benne nyugalom. Olyan, mint egy félálomból megmaradt táj, ahol a színek már tudják, hol vannak, de a dolgok neve még nem fontos.