Marko RODICS: Gombszemű Kádár 3/1, IMM 1985

Ebben a munkában az a legjobb, hogy a portré tekintetét valami annyira banális és otthoni dologgal cseréli le, mint két gomb. Ettől a hivatalos, fekete-fehér arc hirtelen nem történelmi személynek, hanem valami összevarrt, barkácsolt figurának tűnik. Mintha nem is nézne már, csak össze lenne tartva. A piros cérnaszál különösen jó részlet: egyetlen apró színfolt, mégis rögtön életet, sebet, varrást és valami furcsa pótlást hoz a képbe.

A gesztus azért működik ennyire pontosan, mert a gomb egyszerre jelent ruhát, háztartást, javítást és pótlást. Nem szem, csak helyettesítője valaminek, ami leszakadt vagy elveszett. Ettől a portré egyszerre lesz nevetséges és nyugtalanító. Olyan, mintha egy történelmi arc már nem saját tekintetével volna jelen, hanem valaki utólag, kéznél lévő kellékekből próbálta volna újra összerakni.

Nagyon jót tesz neki, hogy a környezet ennyire nyers marad. A durva fa, a tégla, a könyvborító komolysága és ez a két szinte gyerekesen egyszerű gomb együtt olyan tárgyi világot hoznak létre, ahol a humor nem harsány, inkább száraz és alattomos. Nem szétveri a portrét, csak háztartási tárggyá fokozza le egy pillanatra. És pont ettől üt nagyobbat.

Van benne valami különösen kellemetlenül pontos arról, hogyan lesz a történelemből sokszor foltozott emlékezet. Nem szemek maradnak, hanem felvarrt helyettesítések. Nem látás, hanem javítás. Ettől az egész munka kicsi, egyszerű, majdnem szerény — közben mégis úgy működik, mint egy nagyon jól elhelyezett, nagyon hideg vizuális félmondat.